LelkesTest Kurzus

LelkesTest Kurzus

LelkesTest kurzus Keszthelyen

„Tartsd meg léptemet a Te ösvényeiden, hogy meg ne inogjon a lábam.”(Zsolt 17,5)
A keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánia és a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodájának közös szervezésében került sor 2018. június 2-án Keszthelyen a LelkesTest kurzusra. A plébánia adott helyet a programnak, mely a Jézusi gyaloglás lelkigyakorlat nyomán született. A 8 órás oktató programot Molnár Renáta Cor-Way® életmódtréner, személyi edző és lelkigyakorlat vezető tartotta. Munkatársai: orvosok, pszichológusok, mentális területen dolgozó szakemberek támogatásával dolgozta ki a test és a lélek épülésére egyaránt szolgáló tréninget. A Cor-Way® három pillérre – sport–lélek–élet – épülő teljes élet- és egészségprogram.
A különböző korú és egészségi állapotú résztvevők az egyházmegye egész területéről érkeztek azzal a szándékkal, hogy a sport és spiritualitás összekapcsolásával segítsék testi-lelki megújulásukat.
Molnár Renáta tréner a délelőtti programrészben a nordic walking, a bottal való gyaloglás alaptechnikáját tanította. Mindenkinek személyre szabottan segített, így a kezdetben botladozó lépések lassan formát öltöttek, és a plébánia kertjében ki-ki saját állapotának megfelelően mozoghatott. A bot használata egyaránt segített a rehabilitációra szorulóknak és a sportos, dinamikus gyaloglásra vágyóknak is.
Délután a már megismert gyakorlatsorokra épülve a képzés kiegészült a Biblia egyes részeinek új módon való feldolgozásával. Összekapcsolódott ima és sport, a mozgás és a csendes elmélyülés. Nagy élmény volt mindezt közösségben megélni, együtt keresni az Istenhez vezető utat.
A program végén a csoport tagjai megosztották egymással érzéseiket, gondolataikat. Többen mondták el, milyen fontos volt számukra megélni az ima és a mozgás csendben kibontakozó egységét, ajándék volt számukra a hétköznapok taposómalmából való kilépés, a Krisztus felé vezető úton való együtt járás. „Maradj velünk” – idézték az emmausi vándorokat, kérve Jézust, ne hagyja magukra őket, láthatatlan útitársként legyen kísérőjük.

Köszönet Dr. Fodor János atyának, aki befogadta a LelkesTest kurzust, helyet adott a képzésnek plébániáján!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérem, adja meg a helyes számot! *