“Házas esték” előadás sorozat

“Házas esték” előadás sorozat

„Ami a jegyesoktatásból kimaradt” című programsorozat keretein belül kerültek megrendezésre a Házas esték Veszprémben a Reményforrás Egyesület szervezésében. A programsorozat fiatal házaspároknak kívánt segítséget nyújtani abban, hogy kapcsolatuk tartós és kiegyensúlyozott legyen. Párkapcsolati, családi élettel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak az előadássorozat keretein belül. A kapcsolati kommunikáció állt az előadások középpontjában, ezt vizsgálták különböző aspektusokban.
Az első előadást Bálin Bánk, pszichológus, családterapeuta, főiskolai docens tartotta Kapcsolatunk gyermekeinkkel – gyereknevelés címmel 2017. október 6-án.
Előadásában olyan problémákat érintett, melyek nagy kérdések a gyerekek nevelésével kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden egyes gyerek különbözik egymástól, különböző körülmények között nevelkedik. Továbbá hangsúlyozta, hogy csak nevelési normák vannak, de nincs egy olyan séma, amellyel sikeresen lehetne gyereket nevelni. Fontos szem előtt tartani, hogy mindig neveljük a gyereket, spontán megnyilvánulásaink épp úgy hatnak rájuk, mint azok a pillanatok, amikor célzatosan akarjuk őket nevelni. Kiemelte, hogy nem lehet soha tökéletesen felkészülni a gyerekvállalásra, nem szabad vele sokat várni. Continue reading ““Házas esték” előadás sorozat”